Napokon belül megjelenik a PC-s Fallout: Shelter

Az idei E3-on a Bethesda többek között bejelentette a korábban csak mobilokra és táblagépekre kiadott Fallout: Shelter című játék PC-s kiadását, valamint azt, hogy az alapjáték is tartalmi frissítést fog kapni. Ha valaki nem ismerné a programot, annak elég annyit tudnia a játékról, hogy egyfajta bunker menedzser programról van szó, amelyben saját Vaultunkat irányíthatjuk, és fejlesztgethetjük. Egyszerűnek tűnik, de mégis igényel nem kevés odafigyelést.

Az új küldetéseket, ellenfeleket, területeket tartalmazó frissítés a PC-s verzióval egy napon, július 14-én jelenik meg. Természetesen az utóbbi kiadás már a tartalmi bővítményekkel lesz elérhető.

Előzmények

  • Fallout 4 teszt

    A rajongók az év egyik legjobban várt játékát kapták meg a Bethesdától, amely minden szempontból hasonló, mint elődei voltak, épp ezért inkább csalódás, mint sláger. Természetesen némi innovációt azért hordoz magában.

  • Fallout Shelter bemutató (iOS, Android)

    A legújabb Fallout játék mobilra készült, és az atombunkerek működésének és lakóinak menedzsmentje legalább annyira komoly kihívás, mint kellemes kikapcsolódás.