Mozgolódás a Far Cry széria körül?

A Far Cry szériát bizonyára nem kell bemutatni senkinek, hiszen a 2004-ben indult sorozat számos folytatást és mellékágat kapott az elmúlt több mint 10 évben. Legutóbb a Far Cry Primalt kaptuk meg tavaly februárban, azóta csend honol a széria körül. Most úgy tűnik, hogy kisebb mozgolódást tapasztalhatunk, ugyanis az Ubisoft a minap az alábbi képet posztolta ki a hivatalos Facebook oldalukra.


A kép mellett az alábbi szöveg olvasható: "Egy sziget, amelyet sose hagytunk el igazából"

Emellett az első hozzászólás az Ubisoft Instagram oldalára visz minket, ahol a Far Cry 3-ból megismert Vaas Montenegro képét találjuk. Sokaknál egyből beindultak a teóriák, míg egyesek egy újabb mellékágat vízionálnak Vaas főszereplésével, addig mások a Far Cry 3 Remaster kiadására gondolnak. (Lévén a képen látható sziget a 3. rész helyszíne) Reméljük hamar kiderül az igazság, és nem csak az Ubisoft egy vicces kedvű alkalmazottja szórakozik a játékosokkal.

Azóta történt

Előzmények

  • Far Cry Primal teszt

    Sokan mondják, hogy a Ubisoft játékai egyhelyben toporognak, nem tudnak újat mutatni, évről évre ugyanazt kapjuk más köntösben. Ezúttal végre újat is mutattak a 10 000 éves időutazás mellett.

  • Far Cry 4 teszt

    A Himalája csúcsai közt, fenséges erdők és folyók szabdalta tájon jártunk, hogy felszabadítsuk Kyrat elnyomott népét a gátlástalan diktátor, Pagan Min uralma alól. A Far Cry sorozat visszatért.