MOBA játék lesz a POKÉMON Unite

Az Android, iOS és Nintendo Switch rendszerekre érkező, 5v5 harcokra kihegyezett alkotás támogatni fogja a cross-play-t.

A mai napra valamilyen különleges, POKÉMON témájú bejelentésre számíthattunk, azonban amit kaptunk az kicsit más lett végül, mint amire a rajongók számítottak. Érkezik a POKÉMON Unite című alkotás, amely egy 5v5 harcokra kihegyezett MOBA-nak készül és amely a leírások szerint ingyenes lesz, vagyis pontosabban free-to-start módon lesz elérhető, jelentsen ez bármit is ebben az esetben. A leírás szerint a zsebszörnyeket irányíthatjuk majd, vad lényeket foghatunk be a pályán, szörnyünk pedig akár a szériában látott fejlődésen is átmehet.

A fejlesztésért a Tencenthez tartozó Timi Studios felel, a megjelenési dátum egyelőre még nem ismert, az azonban már bizonyos, hogy Nintendo Switch mellett Android és iOS rendszerekre érkezik a játék.