Microsoft E3 konferencia összefoglaló

Tegnap, magyar idő szerint 18:30-kor került megrendezésre az idei E3 első konferenciája, ahol a sajtó képviselői a Microsoft kínálatát tekinthették meg. A Microsoftról már jó előre tudni lehetett, hogy a Kinect témára fog az idei évben ráfeküdni, és ez így is lett. Számtalan új Kinect játékot mutattak be, és sok játék esetében mutatták meg, hogy milyen ha Kinectet is használunk hozzá.

Első nekifutásra rögtön egy Modern Warfare 3 bemutatóval nyitottak, ami ugyan hozta a szokásos minőséget, és különösebb gond nem is volt vele, de mintha picit beleragadtak volna az elődök által felállított sémába. Tévedés ne essék még mindig nagyon hangulatos és izgalmas játéknak tűnik, de talán kevésbé lepődünk meg a látottakon, mint néhány évvel ezelőtt.

A Modern Warfare okozta élményeket a Tomb Raider gameplay bemutatóval próbálták fokozni. A játék láthatóan sokat változott az elődökhöz képest. Lara itt már kevésbé a "tápos", ráadásul a kiszolgáltatottság érzetre erősen rásegítenek minden lehetséges eszközzel. A hangulat sokkal "sötétebb" mint eddig. Picit a mostanság népszerű interaktív film-szerű megvalósítás irányába tolták el a játékmenetet, de ettől függetlenül nem kell attól tartani, hogy egy-két gomb nyomogatásából áll majd a játék.

A konferenciáról természetesen nem hiányozhatott a Mass Effect 3 sem, ami esetében ezúttal a Kinect támogatást emelték ki. Ez főképpen a hangutasításokra összpontosít, ami annyit tesz, hogy például a párbeszédeknél a választható szövegek közül akár úgy is választhatunk, hogy azokat felolvassuk. Nyilván ez nem lenne túl nagy jelentőségű plusz, így a harcok közepette szintén a hangunkkal tudunk utasításokat osztogatni csapattársainknak.

Ha már pedig így belemelegedtünk a Kinect okozta örömökbe jött a Ghost Recon: Future Soldier, amiről kiderült, hogy szintén ennek az eszköznek a támogatásával jelenik meg. A bemutatott videóban elsősorban a fegyverek átalakíthatóságára összpontosítottak, de azok kipróbálása közben azt is láthattuk miképpen lehet célozni a Kinect segítségével. Nem mellesleg pedig az is kiderült, hogy a Tom Clancy's játékok innentől már Kinect támogatással érkeznek.

A show egyik meglepetése lehetett volna a Halo Anniversary, ami az első rész felújított változata lesz, ha nem tudtuk volna már jó előre, hogy itt fogják bejelenteni. A játék felújított grafikával és új multiplayerrel jelenik meg még idén novemberben.

A konferencia során további Kinect játékok érkeztek, bemutatták például a Ryse-t, ami a korábban Codename Kingdoms névvel készülő Crytek játék. Itt az ókori Rómába "utazhatunk" és verhetjük péppé az embereket kinectes irányítással.

Maradunk továbbra is Kinect témánál ugyanis még jókora mennyiségben akadt rá játék. Például érkezik a Fable Journey ami egy belső nézetes kinectes játéknak tűnik, amolyan rail shooter megvalósítással, kinectes varázslással.

Volt még Disney Adventures és Sesame Street a gyerekeknek, de szintén Kinect témában érkezik a Dance Central 2 és a minijátékokkal és érdekességekkel (tárgy szkennelés) megpakolt Kinect Fun Labs. De érdemes megemlíteni a Kinect Sports 2-t is.

A konferencia során még megmutatták a Forza 4-et is, ami már októberben megjelenik 80 autógyártó gyönyörű autóival és rengeteg pályával felvértezve.

Talán némileg csalódást okozott a Star Wars Kinect, de azért érdemes ezt is megemlíteni. A játék alapvetően a fénykardos kaszabolásról szól, amit viszont nem sikerült túl jól megvalósítani. A mesterséges intelligencia nincs igazán a helyzet magaslatán, és az egésznek a megvalósítása nem túl profi, reméljük még sokat finomítanak rajta.

Volt még Kinectes Minecraft bejelentés, és a show végére tartogatott Halo 4. Ez utóbbiról kiderült, hogy majd csak jövő év végén várható, és nem mellesleg egy új trilógia kezdetét jelenti. A rövid trailer sokat sejtető, és visszatér sokak kedvence Master Chief is.

Elmondható, hogy alapvetően nagyon sok mindent kihoztak az E3-ra, volt itt sok HC játék és még több kinectes fejlesztés is. Mostantól egy szavunk nem lehet majd a Kinect fejlesztések mennyiségére, érezhető, hogy az MS hosszútávra tervez vele. Összességében kaptunk épp elég hardcore címet is, volt itt Halo, Halo 4, Forza 4, GoW3, Ghost Recon, Mass Effect 3. Talán az egyedüli probléma az volt, hogy egyik sem okozott különösebb meglepetést.

Azóta történt