Men of War: Assault Squad 2 - Már elérhető az Ostfront Veteranen kiegészítő (PC)

A 1C Entertainment örömmel jelenti be, hogy már elérhető a díjnyertes és régóta futó RTS sorozat, a Men of War legfrissebb része, a Men of War: Assault Squad 2 új kiegészítője, az Ostfront Veteranen. A kiegészítő egy frakció alapú DLC, ami a sorozat történetében először elérhető, vadonatúj egységekkel bővíti a játékot, így a rajongók egy új német frakció több, mint 10 új járművel és a brutális Keleti Front harcedzett gyalogságával is harcba szállhatnak. A Men of War sorozat nagysikerű története 2009-ben kezdődött az első rész megjelenésével, majd 2014-ben megérkezett a folytatás, ami jelentős technikai fejlesztésekkel és skirmish módokkal bővítette a játékot, melyek az extrém páncélos ütközetek után halálos, lopakodós mesterlövész küldetésekkel bízták meg a játékosokat. A Parancsnokok a többjátékos pályákon 1-1, vagy akár 8-8 elleni küzdelmekben csaphatnak össze az lelkes közösség tagjaival, akik még mindig napi szinten merülnek el a II. Világháború ütközeteiben.

„Még most, közel 10 évvel a sorozat első epizódja, és négy évvel a Men of War: Assault Squad 2 megjelenése után, az Ostfront Veteranen DLC mai megjelenése is jól példázza a Men of War széria kitartó vitalitását” mondta Nikolay Baryshnikov, a 1C Entertainment CEO-ja.

„A közösség már régóta várja a Keleti Front megnyitását új járművekkel és harcedzett gyalogsággal, nekünk pedig örömünkre szolgál, hogy folytathatjuk ezen kiváló játék támogatását.”

Az Ostfront Veteranen DLC lehetőségei:

  • Egy új német frakció a Keleti Front veterán egységeivel, akik a többjátékos módokban és AI elleni ütközetekben is használhatók.
  • Több mint 10 új jármű, köztük a Brummbär, a StukazuFuß és a Flak37 löveggel felszerelt SdKfz 8 .
  • Harcedzett új gyalogsági csapatok a Keleti Frontról.