Megnyugtató hírek érkeztek az új Battlefield játékkal kapcsolatban

Egyelőre még nem tudjuk, hogy mikor érkezik a folytatás, amelyhez megkaptuk az első művészi képet.

Hirdetés

Már javában készül a Battlefield franchise soron következő része, amely sokak reménye szerint már jövőre befut, de hivatalos megerősítést egyelőre még nem kaptunk a témában. Nemrég Vince Zampella megnyugtató hírekről beszélt, ugyanis elmondta hogy a sorozat következő része is a modern korban fog játszódni, visszatérnek a Battlefield 3-ban és 4-ben látottakhoz. Ez azt jelenti hogy a 64 fős meccseken lesz a hangsúly, ismét visszatérnek a karakter osztályok is tehát minden adott ahhoz, hogy egy remek játékot kapjunk. Ezzel együtt a szakember megosztotta velünk az első művészi képet is, amelyet lentebb láthattok.

Nem sokkal később a befektetőknek szánt prezentációból kiderült az is, hogy az új Battlefield játékon nem csak egy csapat, hanem több fejlesztő cég is dolgozik. A DICE a multiplayer módért felel, a Criterion Games a kampányon és a többjátékos módon dolgozik, a Motive szintén a sztori módért felel majd, míg a Ripple Effect egy teljesen új élményen munkálkodik, utóbbi a szóbeszédek szerint az ingyenes battle royale módot jelentheti, de ez egyelőre csak találgatás.

Előzmények

  • Battlefield 2042 - Teszt

    Megérkezett az ismert FPS széria legújabb felvonása, amely bár sokat ígért a bejelentés utáni időszakban, végül nem egészen azt kaptuk tőle, amit elvártak a rajongók.