Megjelenési dátumot kapott az új Tomb Raider mozifilm

Az utóbbi években megszaporodtak a készülő videojáték adaptáció filmek, elég csak többek között a Warcraftra gondolni, de jön ugye idén év végén az Assassin's Creed, készül a Minecraft és a Resident Evil utolsó része is, nem beszélve azokról, amelyekről semmi infónk nincs, de állítólag tervezési fázisban vannak. (Mass Effect, Metal Gear Solid, Splinter Cell) A Tomb Raiderből már kaptunk két mozifilmet, de már tudjuk, hogy készül az új változat is, amely a 2013-as játékhoz fog kapcsolódni, vagyis rebootként fogható fel.

A újraindított szériához új főszereplő is dukál, egy ideje már tudjuk, hogy Alicia Vikander alakítja majd Lara Croftot, a hölgy többek között az Ex Machina című alkotásban szerepelt, de láthatjuk az idén érkező Jason Bourne-ben is. A minap végre azt is megtudtuk, hogy az új Tomb Raider a tervek szerint 2018. március 16-tól lesz látható, reméljük minden rendben zajlik majd és nem kell majd csúszásra számítani.

Előzmények

  • Rise of the Tomb Raider teszt (PC)

    Lara Croft újjáéledése nem csak 2015-ben, de 2016-ban is folytatódik, ugyanis a PC-s játékosok is megkapták néhány hónap késéssel a Rise of the Tomb Raider halálos kalandját.

  • Rise of the Tomb Raider teszt (Xbox One)

    Megérkezett a két évvel ezelőtti Tomb Raider folytatása, az új rész egyelőre csak a Microsoft konzoljain érhető el, de ez nem fog sokáig tartani, jövőre érkezik PC-re és PS4-re is.