Megjelenési dátumot kapott a Watch Dogs Wii U-ra érkező kiadása

Az Ubisoft Montreal 2009-ben kezdte el a Watch Dogs fejlesztését PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra. Miután 2012-ben a bejelentették, hogy a játékot az újgenerációs konzolokra is elkészítik, a legtöbben egyből a Sony, illetve a Microsoft gépeire gondoltak. Azonban meglepetésként érte a közönséget a hír, hogy a szoftver bizony Wii U-ra is meg fog érkezni. A Watch Dogs végül 2014. május 27-én megjelent, azonban a Nintendo konzoljára nem kaptuk meg a programot.

A vásárlók jó ideig azt hitték, hogy a cégnél törölték a Wii U verziót, azonban a Ubisoft próbálta megnyugtatni a közönséget, hogy a várva várt cím továbbra is fejlesztés alatt áll. Jelenleg ott tartunk, hogy több hónap eltelt már a premier óta, de a készítők csak most jelentették be hivatalosan, hogy a játék Észak-Amerikában november 18-tól, Európában pedig november 21-től lesz megvásárolható.

Előzmények