Megjelenési dátumot kapott a Vendetta: Curse of Raven’s Cry

Múlt hónapban írtunk róla, hogy a Reality Pump újra nekifut a kalózos akciójátékának, és új néven, Vendetta: Curse of Raven's Cry címmel ismét kiadja a programot. A tervek szerint az extra tartalmak mellett kiemelt figyelmet kap a hibák kijavítása is, de látva az első kiadás minőségét, erre azért mérget nem vennénk. A fejlesztők az elmúlt napokban bejelentették, hogy a megjelenésre sem kell sokat várni, már ebben a hónapban nekiállhatunk annak, hogy ismét kalózok lehessünk.

A Vendetta: Curse of Raven's Cry november 20-án jelenik meg digitálisan, akik birtokolják az eredeti kiadást, azok ingyen kapják meg ezt a változatot.

Előzmények