Megjelenési dátumot kapott a The Valiant PC-s kiadása

A játék konzolokra is megjelenik, azonban egyelőre még nem tudni, hogy ezek a kiadások mikor futnak be.

A Sudden Strike 4 és a S.W.I.N.E. HD Remaster után a magyar Kite Games ismét egy stratégiai játékot fejleszt, idén júniusban ugyanis bemutatkozott a The Valiant címet viselő program, amely a 13. századi Európában és a Közel-Keleten fog játszódni. Az elmúlt időszakban nem sok új hírt kaptunk a projektről, a minap azonban kiderült, hogy pontosan mikor érkezik a teljes játék, pontosabban annak PC-s kiadása. A bejelentéssel együtt a csapat egy új trailerrel is jelentkezett, ebben a helyszínek és a környezet kerülnek a középpontba.

A The Valiant a tervek szerint jövő hónaptól, pontosabban október 19-től lesz elérhető PC-n, a későbbiek folyamán azonban megkapjuk konzolokra is a teljes kiadást.