Megjelenési dátumot kapott a régóta készülő Dordogne

Több mint három évvel a bemutatkozás után végre tudjuk, hogy mikor érkezik a teljes kiadás.

Az UN JE NE SAIS QUOI, valamint az UMANIMATION több mint három évvel ezelőtt jelentették be, hogy készül a Dordogne című kalandjáték. Ebben Mimi-t irányíthatjuk, aki a francia vidéken élt, időközben eltávozott nagymamájának házát látogatja meg, ahol különböző rejtvények és rejtélyek várják. A különleges kinézetű programról az utóbbi időben nem sok új hírt kaptunk, nemrég azonban végre megkaptuk a pontos megjelenési dátumot egy friss trailer kíséretében.

A Dordogne a tervek szerint június 13-án érkezik PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch-re.