Megjelenési dátumot kapott a Final Fantasy XIV új kiegészítője (PC, PS4)

A kizárólag online játszható Final Fantasy XIV első kiadása nem lett túlságosan népszerű, azonban a játékot átdolgozták, majd Realm Reborn alcímmel 2013-ban megjelent PC-re és PlayStation 3-ra, a következő évben pedig PlayStation 4-re. Ez az új kiadás már jóval sikeresebb lett, kapott is egy kiegészítőt a tavalyi évben Heavensward címmel, jövő nyáron pedig érkezik a  következő bővítmény is.

Az új kiegészítőben számos újdonságot kapunk majd, többek között a maximum szintet 70-re emelik, kapunk egy új régiót (Ala Mhigo), de számos új szakmát is választhatunk majd. Üröm az örömben, hogy a bővítmény immáron csak PC-re és PlayStation 4-re érkezik, a PS3 tulajok ebből sajnos már kimaradnak. A Final Fantasy XIV: Stormblood a tervek szerint 2017. június 20-án jelenik meg.