Megjelenési dátumot kapott a DOOM Nintendo Switch kiadása

A múlt hónapban tartott Nintendo Direct legnagyobb meglepetése az volt, hogy bejelentették, érkezik Nintendo Switch-re a DOOM és a Wolfenstein II: The New Colossus. Utóbbiról annyi információt kaptunk, hogy jövőre lesz kapható, a DOOM azonban még idén megjelenik, nemrég pedig már azt is megtudtuk, hogy alig egy hónap múlva már elérhető is lesz.

A november 10-én érkező DOOM portolásáért a Panic Button felel, valamint az is kiderült már korábban, hogy mind dokkolva, mint kézikonzol módban 720p-t kapunk 30 FPS mellett.

Előzmények