Hirdetés

Mégis elkészül a The Wolf Among Us 2

Hirdetés

Kicsivel több mint egy éve jött a hír, miszerint bezár a kalandjátékokat (Egyesek szerint interaktív filmeket) gyártó Telltale Games, ennek köszönhetően pedig több projektjük is a kukába került. Ezek között volt a korábban már bejelentett The Wolf Among Us 2 is, azonban úgy tűnik, hogy a projekt mégsem került teljesen a feledés homályába. Pár hónappal ezelőtt kaptuk a hírt, hogy a Telltale-hez tartozó játékok és azok jogai megmenekültek és mint a napokban kiderült, gőzerővel dolgoznak Bigby második kalandján.

Az AdHoc Studio (Amelyet korábbi Telltale-es veteránok alapítottak) által fejlesztett program megjelenésének dátuma még nem ismert, ahogy a célplatformok sem.

  • Kapcsolódó cégek: