Még ebben a hónapban megjelenik a Castle Crashers Switch kiadása

A 2008-as eredeti megjelenése óta több mint 20 millió példányt adtak el a készítők a Castle Crashers című 2D-s beat'em up programból, amely hamarosan újabb platformokon is elérhető lesz. Némi pletyka után idén év elején hivatalosan is bejelentették nekünk a PlayStation 4-es és Nintendo Switch kiadásokat is, azonban a fejlesztők eddig még adósak voltak nekünk a megjelenési dátummal. Meglepő módon elsőként a Nintendo konzoljára érkezik a program, méghozzá szeptember 17-én.

Érdekes módon a PlayStation 4 változatról egyelőre hallgat a The Behemoth, azonban állításuk szerint nem sokkal a Nintendo Switch verzió után várható annak premierje.