Master Chief lesz a Halo TV sorozat főszereplője

A hírek szerint nem a játékok adaptációját kapjuk, hanem egy eddig ismeretlen történetet láthatunk.

A 2013-as bejelentése óta túl sok részletet nem hallottunk a készülő Halo televíziós sorozatról, évekig csak arról beszéltek a készítők, hogy továbbra is készül, de érdemi információt azóta sem kaptunk róla. Idén júniusban aztán végül újra bejelenték nekünk a szériát, amely állítólag nálunk forog majd . Nemrég újabb részleteket hallottunk a projektről, amelynek főszereplője nem más lesz mint a Halo játékok ikonikus katonája Master Chief.

A Showtime vezetőjével készített IGN-es interjúból megtudtuk azt is, hogy nem az ismert játékok/könyvek élőszereplős adaptációját kapjuk, hanem egy teljesen új történetet láthatunk, amely tökéletesen illeszkedik majd az ismert univerzumba. A 10x1 órás rész első évad valamikor 2020-ban várható, a pontos megjelenés dátumot még nem kaptuk meg.

Azóta történt

Előzmények