Mass Effect 3: Nem mindenkinek fog tetszeni a vége

Azzal már jó ideje tisztában vannak a Mass Effect rajongók, hogy a harmadik rész végén lezárul Shepard parancsnok kalandja, azonban ez nem jelenti azt hogy a sorozatnak is vége szakad ezzel a felvonással. A BioWare elmondása szerint a Mass Effect 3 nemcsak a trilógia vége, hanem sokkal nagyobb dolgok kezdete is egyben, ami alapot biztosít a franchise későbbi tagjainak eseményeihez.

Ezért - bár elmondták hogy nem mindenki lesz maradéktalanul boldog a befejezéssel -, azt tanácsolják, hogy ne vágjuk ki utána merevlemezüket a légzsilipen keresztül az űrbe, ugyanis a mentések által tárolt információk kihatással lesznek a következő Mass Effect játékra is.

Ugyanis sok helyen fordultunk meg küldetéseink során, számtalan olyan döntést hoztunk, melynek néha egész rendszer esett áldozatául (Arrival DLC), így a játék világa merőben más lesz abban az esetben, ha megőrizzük az eddigi részek során kialakított univerzumot.

A BioWare producere, Mike Gamble mondta el egy Eurogamer-nek adott interjújában, hogy a játékosok egy részének nagyon fog tetszeni a befejezés, de kétségkívül lesznek olyanok is, akik idegesek lesznek a játék végén. Azonban azzal valószínűleg mindenki egyetért majd, hogy a csapat nagyon jól zárta le a történetet. Hiszen a játékosok is részesei voltak ennek. Minden döntés amit hoztál, valamennyi fontosabb cselekedeted, mind befolyásolta a játék menetét, így a végkifejlet az alapján fog sikerülni, ahogyan te összehoztad.

Merthogy a Mass Effect 3 egy történet befejezése lesz. Mike Gamble ígérete szerint ezúttal minden kérdésünkre választ fogunk kapni. A csapatnak ez volt a legfontosabb célkitűzése: akárhogyan is oldották meg eddig a dolgokat, ezúttal válaszolni fognak a rajongók kérdéseire.

Végezetül annyit tett még hozzá, hogy akárcsak a Mass Effect 2 esetében, a harmadik részben is lehetőségünk lesz importálni játék végi mentéseinket. Azonban ellentétben az ott látottakkal, itt sokkal nagyobb kihatással lesznek a Mass Effect 3-ra a korábbi cselekedeteink, ezért sokkal nagyobb különbséget tapasztalnak majd azok, akik áthozzák mentett állásukat.

Azóta történt

Előzmények