Marvel's Guardians of the Galaxy - Fejlesztők a zenéről

A legutóbbi videóból az is kiderül, hogyan tudták a készítők a 80-as évek pop klasszikusait ötvözni a játék saját zenei világával és játékmenetével, hogy megalkossák az új játékelemet, a Huddle-t.

A Marvel’s Guardians of the Galaxy három zenei világot ötvöz a játék során: legendás 80-as évekbeli pop slágereket, hagyományos nagyzenekari műveket és egy különleges rock banda zenéjét, amit a zenéért felelős fejlesztői csapat alkotott meg. A színfalak mögötti kommentárban a játék Senior Audio direktora, Steve Szczepkowski elárulta azt is, hogy hozták össze a három különböző zenei világot és ezáltal hogyan alkottak új játékmechanikai elemet.

„A zene elengedhetetlen része a Guardians franchise-nak, mi pedig olyanra akartuk megalkotni, hogy a játékélménynek is egyfajta alapköve legyen. A zene szinte része a játék DNS-ének ezért azt akartuk, hogy messze túlmutassunk a megszokott sémákon. Akkor is, ha éppen felpörget egy csata előtt/alatt a Huddle vagy amikor Star-Lord kedvenc együttesét hallgatod; minden egyes elemet aprólékosan válogattunk össze és szőttünk a játék világába, hogy teljesebb lehessen az élmény ezzel szedett-vedett a rock n’ roll bandával”

A videóban Steve mesél arról is, milyen volt a BAFTA-díjra is jelölt Richard Jacques mellett dolgozni a legendás londoni Abbey Road Studiosban a játékhoz írt majd hatórás moziminőségű, monumentális nagyzenekari háttéren – kiemelve a szereplők számára fontos és sokszor érzelmileg is nagy erejű pillanatokat a játékban. Kiemelte, mekkora munka volt elérni, hogy a mozikban megszokott epikus hangzások könnyedén és simán váltsanak a pop kultúrából jól ismert dalok irányába a játék során.

Amikor a jogdíjas zenéket kellett összeválogatni ahhoz, hogy megteremthessék a tökéletes ’80-as évek hangulatot, Steve elmondása szerint a szórakozáson volt a legnagyobb hangsúly. Annak érdekében, hogy a játékosok újra a ’80-as években találják magukat – ha csak zeneileg is -, Steve és csapata olyan együttesek zenéit válogatta össze, akiket senkinek nem kell bemutatni: KISS, Iron Maiden, New Kids On The Block, Rick Astley, Hot Chocholate és még sokan mások.

Az új Huddle funkció lehetővé teszi, hogy harc közben kedvedre válogass a zenék közt. Játékosként lehetőséged van választani a felajánlott zenék közül, ezzel pedig fel tudod erősíteni a Guardians csapatának támadásait. Steve elismerte, hogy néhány dal talán meglepőnek tűnhet ilyen helyzetekben, de szerinte ezek az ellentmondásos pillanatok csak még szórakoztatóbbá teszik a játékélményt.

Végül, de nem utolsó sorban, elárulta azt is, hogyan hozott létre egy új rock együttest a Marvel’s Guardians of the Galaxy világában. Miután megtudta, hogy Peter Quill a kedvenc együttese után nevezte el magát Star-Lordnak, nekikezdett életre kelteni az együttest. Egy komplett albumot alkotott a Star-Lord együttesnek, mely a diszfunkcionális Guardians csapat rock n’ roll életérzését ünnepli.

Azóta történt

  • Marvel’s Guardians of the Galaxy teszt

    Jobbak, mint a Bosszúállók: a galaxis őrzői orosz akcentusú kutyában, intergalaktikus balhéban és arcfestett szektásokban gazdag kalanddal bizonyítják, hogy van helyük a játékvilágban is.