Marvel's Avengers - Késnek az újgenerációs kiadások

Nem csak az Xbox Series X/S és PlayStation 5 verziók jönnek csak jövőre, de az első nagyobb DLC sem jelenik meg a tervezett időpontban.

Szeptember elején hozta el nekünk a Crystal Dynamics, Eidos-Montréal és a Nixxes triója a Marvel's Avengers című játékot, amely bár szerintünk nem sikerült túl jóra, de a rajongók ideig-óráig mai napig szórakoznak a programmal. Idén júniusban jött a hír, hogy a szuperhősös alkotás megvásárolói idén év végén, az újgenerációs konzolok érkezésével megkapják a nextgen változatokat is. Scot Amos néhány napja egy blog bejegyzésben beszélt arról, hogy hallgatnak a vásárlói véleményekre, változások várhatóak, de ennek az is a következménye lett, hogy el kell halasztaniuk a PlayStation 5-ös és Xbox Series X/S példányok idei megjelenését.


Aki október 22 és november 5. között bejelentkezik, ajándékokat kap

A nextgen verziók 2021-ben jönnek, ezzel együtt a Kate Bishop DLC, amely ebben a hónapban jött volna, szintén csak később jelenik meg, megjelenési dátumokat még egyikhez sem kaptunk.