Hirdetés

Martha is Dead - PlayStationökre is megkapjuk

A korábbi PC-s, Xbox One és Xbox Series X/S változatok mellett a Sony konzoljaira is elérhető lesz a program.

Hirdetés

Az LKA nevű fejlesztőcsapata tavaly ősszel jelentette be a Martha is Dead című játékot, amely a leírások alapján egy, a II. Világháborúban játszódó pszichológiai horror lesz. A címszereplő halálát annak testvére képtelen feldolgozni, így az ő szenvedéseit követhetjük majd nyomon a tervek szerint. Idén nyáron végül kaptunk egy listát a célplatformokról (PC, Xbox One, Xbox Series X/S), amelyet az elmúlt hétvégén kibővítettek és megtudtuk, hogy PlayStation 4-re és PlayStation 5-re is elérhető lesz a program.

A Martha is Dead egyelőre még nem kapott megjelenési dátumot, a legutóbbi hírek szerint 2021-ben érkezik a játék.