Sok évnyi várakozás után (2014-ben bukkant fel először a projekt) az Ebb Software tavaly ősszel hozta el PC-re és Xbox konzolokra a Scorn című horror játék teljes kiadását. A különlegesnek szánt, kissé bizarr programról nyár elején derült ki, hogy PlayStation 5-re is ellátogat. A minap végre megérkezett az új kiadás, ezzel együtt pedig a fejlesztők megosztották velünk a friss launch trailert, amelyet lentebb ti is megnézhettek.
Már PlayStation 5-ön is játszható a Scorn

A megjelenés alkalmából a készítők egy külön launch trailert is közzétettek.
- Írta: oriic
- Forrás: GAMEPOD.hu
Előzmények
-
Scorn beszámoló
Megérkezett a sokak által várt horrorjáték, amely első ránézésre a különleges látványával próbálja meg behúzni a kiváncsiskodókat, de a látszat sajnos csalóka ebben az esetben.
Teszt 93
Percről percre
ph Komponensek és perifériák!
it A Microsoft elnöke szerint a következő 12 hónapban biztosan nem készül el, de valószínűleg a következő évtizedekben sem.
it Oda-vissza táncolnak: a brit trösztellenes hatóság mégis kivizsgálhatja, miért olyan népszerű az Apple mobilos böngészője és felhős gamingszolgáltatás-csomagja.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
A Jonsbo templomában frigyre lépett a félkörpanoráma és a micro ATX formátum
ph Azt azonban nem lehet mondani, hogy a cég háza most szenvtelenül a Lian Lit másolja, ugyanis a tápkamra egy kis változtatással a megszokott helyén van.
A Biostar most egy alaplapot és egy processzort árul egy pakkban
ph A cég ezúttal az irodai-üzleti vonalat célozta meg a játékosok helyett.
Akciófigyelő: Hordozható akkukat kínál olcsón a Tomtop
ma A DLNRG termékei az ismertebb márkákhoz képest nagyon vonzó áron érhetők el.
Saját tollával ékeskedik a Galaxy S24 Ultra
ma A legendás toll a helyén marad, akárcsak az alacsony memóriakonfiguráció.
Teljes mozgáskövetést hoz a Vive-hoz a HTC
ph A VIVE Ultimate Tracker bázisállomás nélkül képes növelni a kevert valóságon belüli élményt.
Nagy akku, jó kijelző, 4G
ma Ez jellemzi a Honor legújabb, belépő szintű ajánlatát, ami elsőként Európában elérhető.
Problémás a Quest 3 extra akkumulátora
ph A Meta cserét kínál az ügyfelek számára, és frissítik magát a terméket is.
- Előírta az EU: meg kell védeni a hűtőket a hackerektől
- EAFC 24
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- Okos Otthon / Smart Home
- Óra topik
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- PH! Darts
- Audiokultúra - Hi-Fi-ről hifisen
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- További aktív témák...