Már készül a következő Ni No Kuni játék

Hirdetés

A Ni no Kuni II: Revenant Kingdom az elődjéhez hasonlóan egy remek játék lett (Egyébként jön PC-re, PS4-re és Switch-re is az első epizód), így sokan biztosak voltak benne, hogy idő kérdése csak míg egy esetleges folytatást bejelentenek. A Nikkei magazinnak adott interjújában a Level-5 elnöket Akihiro Hino elmondta, hogy már fejlesztés alatt van a harmadik Ni No Kuni játék, de részleteket egyelőre még nem kaptunk róla.

Mivel a fejlesztés csak most indul, így esélyes, hogy az új rész már csak a következő PlayStationre érkezik, de addig sem maradunk újdonságok nélkül, hiszen idén érkezik a Ni No Kuni 1. részének új kiadása PC-re, PS4-re és Nintendo Switch-re, a japán mozikban pedig augusztus 29-től lesz látható egy új mozifilm.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények

  • Ni no Kuni II: Revenant Kingdom teszt

    Az első rész a Studio Ghibli segítségével minden idők egyik legbájosabb japán szerepjátéka lett. A folytatás ebből sokat elveszít, de így is kínál vagy 30 kellemes órát.