Már biztos, hogy komoly teljesítményt kap a Smach Z kézikonzol

Újra sínen van a Smach Z kézikonzol, amelyről az előző hónapban derült ki, hogy az ígértnél jóval drágább lesz, amit a tervezők részben a komponensek árának növekedésével magyaráztak, de persze az is közrejátszik, hogy a végleges modell a tervekhez képest sokkal gyorsabb is lesz. A mennyivel azonban akkor még nem derült ki, erről a cég csak későbbre ígért tájékoztatást.

A Smach Z tervezői azért is nem mentek bele a teljesítmény körvonalazásába, mert le akartak előbb ülni az AMD-vel, hogy milyen opciók közül választhatnak, és ez a találkozó lényegében megtörtént, ahol az AMD Ryzen 7 2700U szintű tempót ígért. Az említett modell a nemrég bemutatott Raven Ridge SoC APU-ra épül, de sajnos így önmagában nem sokat mond ez az adat, mert a Ryzen 7 2700U TDP kerete 9 és 25 watt között megválasztható. A konkrét TDP paraméterezésről azonban a Smach Z tervezői nem számoltak be, pedig fontos tényezőről van szó, hiszen ez a termék 9 és 25 watt között más teljesítményszintet képvisel. Ettől függetlenül a Raven Ridge jelenleg a legmodernebb és egyben a leggyorsabb megoldás, amit választani lehet egy efféle kézikonzolba, tehát az már biztos, hogy a Smach Z komoly teljesítményt kap, de az új árazás tudatában az a minimum, hogy jóval gyorsabb lesz a konkurenseknél.

Ki kell még emelni, hogy a Smach Z nem pont a Raven Ridge SoC APU-t használja, ez ugyanis a tervezőknek nem elég jó. Technikailag nincs baj vele, csak az ilyen kézikonzolhoz érdemes kiemelt támogatással rendelkező modellt választani, de ilyet az AMD még nem mutatott be. Tudni lehet azonban, hogy a beágyazott piacra szánt verzió kódneve Great Horned Owl lesz, és ebből kap majd egy kiválasztott modellt a Smach Z. Ez pusztán hardveres szempontból nem különbözik a Raven Ridge-től, viszont tíz évig van hozzá terméktámogatás, illetve igény esetén egyedi meghajtókat is lehet kérni.