Hirdetés

Májusban jön a Castlevania 4. évada

Ez lesz az utolsó szezon, de már tervezik egy mellék sorozat indulását, amely ugyanabban a világban játszodik, de más szereplőkkel.

Hirdetés

Három éve, 2017-ben egy alig négy részes első szezonnal rajtolt el Netflix-en a Castlevania animációs sorozat, amely olyan nagy érdeklődést váltott ki, hogy a készítők egyből megrendelték a folytatást, amely immáron 8 részt foglalt magában. Tavaly március elején aztán megkaptuk a 10 részes harmadik szezon, amely után nem sokkal később bejelentették a 4. évadot, ehhez pedig a minap végre megjelenési dátumot is kaptunk. A május 13-án érkező szezon egyben az utolsó is lesz, azonban a hírek szerint készül egy spin-off széria, amelyben új szereplőket kapunk.

Hirdetés