Ma indul a Destiny 2: Heresy

A legújabb szezonális frissítésben visszatérünk Oryx hajójára, hogy egy ismerős fenyegetés ellen fogjunk össze.

Hirdetés

Tavaly nyár elején kaptuk meg a Destiny 2: The Final Shape című DLC-t, amely végül lezárta a ligh-dark saga történetét, de ahogy a fejlesztők korábban már jelezték, ez nem jelenti azt, hogy az egész Destiny franchise-nak is vége lenne. A Bungie több kisebb történeti szállal bővíti a sorozatot, az Echoes, és az őszi Revenant után a mai napon indul a Heresy névre keresztelt update. Ebben visszatérünk a Dreadnaughtra, valamint Oryx trónvilágába is. Lentebb a premier előzetest láthatjátok.

Ahogy a korábbi epizódok úgy a Heresy is három nagy fejezetre (Act 1-2-3) lesz felosztva, a tartalmakat egészen júniusig kapjuk, utána jön az újabb bővítmény.

Előzmények

  • Destiny 2: The Final Shape teszt

    Finiséhez ért a fény és a sötétség egy évtizede indult harca, befutott a Bungie híres játékának a fináléja, amiben pontot tehetünk egy régóta húzódó fontos konfliktus végére.