Lesz fizikai adathordozó is a Nintendo NX-hez?

Ma már biztosra vehető, hogy a Nintendo NX a következő év márciusában rajtol, hiszen ezt maga a japán cég jelentette be. Az új generációs konzolról eddig is számos pletyka volt, többek között sokat meg lehetett tudni az előzetes fejlesztői dokumentációkból, amelyről mi is írtunk egy hírt.

Az is közismert adat volt, hogy a Nintendo elbúcsúzna az optikai meghajtótól, aminek megvan a maga előnye, hiszen egy ilyen egység beépítése ma már nem túl előnyös, és nem véletlen, hogy egyre több gyakorlatilag konzolként is funkcionáló multimédiás termékből kimarad. A legfrissebb pletykák szerint azonban a fizikai adathordozót megtartaná a Nintendo, így a játékok speciális memóriakártyán érkezhetnek. Ez nyilván egy olyan formátum, ami csak a Nintendo NX-hez lesz jó, de maga a modell nem lehet ismeretlen, hiszen a vállalat a kézikonzoljaihoz is egyedi memóriakártyákon keresztül szállítja a tartalmat.

A fizikai adathordozó eldobás a Nintendo NX esetében azért sem túl célszerű, mert a konzol olyan területet céloz meg, ahol bőven szállíthatók 40-50 GB-os tárhelyigénnyel rendelkező játékok, amelyeket persze egy gyors internetkapcsolattal le lehet majd tölteni, de viszonylag sok olyan terület van világban, ahol az elérhető sávszélességgel akár 10-15 óráig is eltart egy méretes játék letöltése. Ez nyilván nem vállalhatatlan, de nem is kedvező, így szükség van értékelhetőbb alternatívákra.

A friss pletykákat az is megerősíti, hogy a Macronix a következő évre bevételnövekedést vár. Ez a cég szállítja a Nintendo egyes konzoljaihoz tartozó memóriakártyákba a ROM-ot, és például a Nintendo 3DS esetében képesek lennének 8 GB-os tárhelyű memóriát is biztosítani, ha erre valakinek lenne igénye. A vállalat viszont új fejlesztésű, lényegesen kisebb ROM-okat is bejelentett, amelyekkel az előbbi kapacitás többszöröse is elérhető. Könnyen lehet, hogy a Nintendo az NX-hez ezeket fogja igényelni.

Azóta történt