Legends of Runeterra - Kilépett a béta fázisból

Megjelent a végső kiadás, amellyel együtt elérhetők lettek a mobilos verziók, valamint a crossplay lehetősége.

A League of Legends világában játszódó Legends of Runeterra című kártyajátékot 2019. őszén jelentette be a Riot Games. Az első tervek szerint idén év elején kaptunk volna egy zárt bétát, majd később egy nyílt próbakört, azonban végül a készítők úgy döntöttek, hogy egyben lezavarják a két eseményt ezzel spórolva időt a felhasználóknak. A próbaidőszak április végéig tartott, a program ugyanis végre kilépett a teszt fázisból és végre elérhető lett a teljes kiadás.

Akik szeretnének egy próbát tenni a Riot Games alkotásával, azoknak nem kell mást csinálni, mint meglévő fiókjukkal (Ingyenes a regisztráció) ellátogatni a hivatalos oldalra és rábökni a Play Now gombra. A mobilos verziók (Amelyek támogatják a crossplay-t) a megszokott helyeken, vagyis az Apple Store-ban és a Google Play-en érhetők el.