Leállították a PC-s Batman: Arkham Knight forgalmazását

Alig két napja jelent meg a Rocksteady Batman szériájának a befejező része, az Arkham Knight. Már az első naptól kezdve folyamatosan érkeztek a bejelentések, és a különböző vélemények, miszerint a játék PC-s kiadása nem hozza azt az élményt, amit korábban a készítők ígértek, sőt, bizonyos effektek egész egyszerűen  hiányoznak a PC-s kiadásból. Időközben az is kiderült, hogy a PC-s portot egy külsős cég csinálta (Iron Galaxy Studios), emiatt pedig rengetegen felháborodtak, hiszen sokak szerint hanyag félmunkát végzett a csapat.

A Warner egy ideig kivárt, majd úgy döntött, hogy amíg nem sikerül kijavítani a hibákat, addig megszüntetik a játék Steames forgalmazását. Hogy pontosan a problémák helyrehozása meddig tart, és mikortól lehet a játékot újra megvenni, azt nem jelentette be a Warner, de akik ezt nem akarják kivárni azoknak lehetőségük van refundot kérni a játékra, vagyis a Steam visszafizeti a vételárat. (Ez a lehetőség egyébként egy ideje minden Steames játéknál elérhető)

Azóta történt

Előzmények