Lázadó nyulakkal támad a Nickelodeon

Az őrült nyulak nemsokára a TV néző közönséget is meghódítják, ezzel is előrébb mozdítva világuralmi tervüket. A Ubisoft legendás karaktere, Rayman még 2006-ban futott össze néhány jószándékúnak tűnő fehér nyúllal, akik több ezer évig éltek a föld alatt, világmeghódító terveiket szövögetve, majd aztán egy nap előbújtak, hogy elfoglalják a bolygót. A vérnyulak aztán annyira sikeresek lettek, hogy saját franchise-t is kaptak. A Nickelodeon új sorozatában, a Rabbids - Invázióban pedig január végén érkeznek meg a magyar képernyőkre.

"Nagyszájúak, tiszteletlenek, ráadásul nem csak önmagukra, de környezetükre is veszélyesek. Ők a vérnyulak, akik szabadidejükben csirkéket és teheneket kínoznak, tengeri csillagokkal dobálóznak és csaló okkultistákat mentenek meg betörőktől. A fehér kis antihősök esetlenül bájosak, ugyanakkor végtelenül ijesztőek. De vajon a Nickelodeon animációs sorozatában is kibújik az a bizonyos szög a zsákból?

2006-ban kaptak saját sorozatot először maguknak a nyulak, a Rayman negyedik részében pedig gonosz lényekként tűntek fel a játékosok képernyőin. A jellegzetesen vicsorgó, gülü szemeikről ismert szőrmókok azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek. Olyannyira, hogy paródiák, videók és vicces kis illusztrációk jelzik az útjukat a modern popkultúrában. Most pedig a Nickelodeon Rabbids - Invázió című animációs újdonságában tűnnek fel. Amerikában 2013 nyarán mutatkozott be a Nickelodeon és az Ubisoft által készített sorozat, amelyet eredetileg csupán a számítógépes játékok (Xbox, PS, Wii és PC után már okostelefonon is játszható) felhasználói élvezhettek volna, azonban a Korra legendájának és a Kung-Fu Pandának is otthont adó gyerekcsatorna meglátta az ötletet a nyulakban, így 78 darab 7 perces epizóddal találkozhatnak a rajongók. Január 20-án a magyar képernyőkön is bemutatkoznak az elszállt vérnyulak, hogy megmutassák, csirkéken lovagolni, tojásokkal lövöldözni és szellemként riogatni tényleg nagy buli. A fehér szőrmókok apró kis banditák, akik azért néha napján jóra is vetemednek, így elkerülni őket abszolút lehetetlen. És talán nem is érdemes!

Rabbids - Invázió, január 20-tól hétfőtől péntekig 15:55-tól csak a magyar Nickelodeon műsorán!"