Lara Croft and the Temple of Osiris: Négyen is játszhatjuk egyszerre

Akárcsak a Tomb Raider Reboot epizódnak, úgy a Lara Croft and the Guardian of Light című, izometrikus nézetben játszódó programnak is bejelentették a folytatását az E3 2014 rendezvényen. A Lara Croft and the Temple of Osiris című epizód - akárcsak elődje - végigjátszható lesz majd egyedül is, viszont kétségtelenül akkor nyújtja a legjobb szórakozást, ha többen játszunk vele egyszerre. Immár négyfős kooperatív játszmát is indíthatunk, lokális és online kapcsolaton keresztül (a videón ezt láthatjátok).

Egy IGN oldalnak adott interjújában Scott Amos, a Crystal Dynamics producere elmondta, hogy kiket alakíthatunk majd az új epizódban: Lara mellett egy rivális kincsvadász, Carter, valamint Ízisz istennő és fia, Hórusz is besegít kalandjaink során. A helyszín Ozirisz temploma lesz, aki Ízisz férje és Hórusz apja volt. A játékmenet hasonló lesz az előző epizódban látottakhoz: ügyességi, logikai és platform-feladatokat kell teljesítenünk, csapdákat elkerülnünk, közben az ellenfelekkel is fel kell vennünk a harcot.

A programot immár új-generációs hardverekre készítik, vagyis PC-re, PS4-re és XBOX One-ra. A megjelenési időpontot nem sikerült kicsikarniuk Scott Amosból, aki csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy "PS4-en és XBOX One-on hamarosan megérkezik". Ez alapján lesz némi konzol-exkluzív időtartam, mielőtt kijönne a PC kiadás is.

Azóta történt

Előzmények