Xbox720 - tábla kiegészítéssel

Úgy tűnik a Microsoft sem kíván lemaradni a Nintendo mögött, és következő konzoljukhoz ők is adnak egy táblát.

Bár ez egyelőre csak a Gamespot oldalain olvasható, mint pletyka, de elnézve azt a törekvést, hogy a Microsoft megpróbálja minél közelebb hozni a különböző platformokak a Live és a hasonló dashboard segítségével, egyáltalán nem lenne meglepő, ha mindez a következő Xbox-ban csúcsosodna ki.

Az elmélet szerint tehát az Xbox720 egy normál kontroller mellett egy táblával is rendelkezni fog, és a spekulációk szerint ezekről akár a CES-en is szót ejthet a Microsoft.

Ha már pletyka, akkor pedig érdemes még azt is megemlíteni, hogy a PSM3 magazin szerkesztői belsős információkra hivatkozva arról írtak, hogy a PS4 erősebb hardver komponensekkel lesz felvértezve, mint rivális az Xbox720. Nyilván ez utóbbi kijelentést célszerű a mag a helyén és érdekesség címszó alatt kezelni.

Azóta történt