Komolyabb játékok érkeznek az új iPhone készülékekre

Az asztali konzolok és a PC-k mellett jelentős szerepet vállalnak a szórakoztatásban a kézikonzolok, valamint újabban az okostelefonok és tabletek is. Bár a PlayStation Vita és Nintendo 3DS még mindig viszonylag népszerűnek számítanak, a telefonos játékok komoly területet hódítanak el előlök, ami egyrészt annak köszönhető, hogy okostelefonja sokkal több embernek van, mint kézikonzolja.

Az Apple természetesen foglalkozik is a témával, az  új iPhone-ok bejelentésekor elmondták, hogy a jövőben az eddig látottaknál is jobb minőségű játékokkal lehet majd találkozni az iOS platformon, ami részben a fejlettebb hardvernek köszönhetően válik lehetővé. Egy impozáns cím lesz a keynote-on is bemutatásra került Vainglory, amelyet a zseniális nevű Super Evil Megacorp cég fejleszt.

Ahogy az előzetesek is látszik, egy többszereplős MOBA játékról van szó, amelynek a fejlesztésre során kiemelten odafigyeltek az egyszerű irányításra. Az érintőkijelző első hallásra nem tűnik alkalmasnak egy efféle stílusú játék kezelésére, de a készítők magabiztosak alkotásuk könnyű kezelhetőségével kapcsolatban.

A Vainglory mellett más komoly címek is érkeznek majd iOS-re, ami a Rovio Stars, az Electronic Arts, a CD Project Red, a Square Enix, a Gameloft és az Epic Games megállapodásoknak köszönhető.

Előzmények

  • Calculords teszt (iOS)

    (Élvezetes játékmenet + kőkemény kihívás) x (stílusos pixelgrafika + remek humor) – idegesítő F2P modell = Calculords, amit minden iPhone tulajdonosnak érdemes telepítenie.

  • EA - Online szolgáltatások leállítása

    Több játéknál is megszűnik az internetes szolgáltatás.

  • Halo: Spartan Assault

    Nyár óta érhető el a Halo: Spartan Assault, de csak nem rég tették játszahtóvá a Windows Phone 8 gyengébb készülékein is.