Kitiltják Svájcból az erőszakos játékokat

A Svájci parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, melyet a Keresztény Demokrata Párt nyújtott be, miszerint mostantól kitiltanak az országból minden olyan játékot, aminek  jutalmazott cselekedetei és végrehajtandó feladatai között emberi, vagy emberszerű lények ellen elkövetett erőszakos cselekedetek szerepelnek.

Ugyan a törvény beiktatására még várniuk kell, hiszen a Svájci törvények értelmében a lakosság megtámadhat minden parlament által elfogadott törvényt, így elképzelhető, hogy később változás áll be a dolgokban, azonban ha véglegesítik a törvényt, úgy az összes, PEGI által 16+ vagy 18+ jelzéssel ellátott FPS-t kitilthatják az országból.

Azóta történt

Előzmények