Kinect és a jelbeszéd

Azok akik gondolataikat az amerikai jelbeszéd segítségével továbbítják, képesek lehetnek kommunikálni játék vagy chat közben a nélkül, hogy gépelniük kellene. Erre a Kinect ad lehetőséget, ami ismeri az amerikai jelbeszédet. Felismeri a jeleket és azokat ki is mondja, vagyis akár hang alapú chatre is lehetőség nyílik, de játék közben is a segítségünkre lehet ez a technika.

Igen, egyelőre csak az amerikai variánst ismeri a rendszer, de feltehetőleg a jövőben ezt bővíteni fogják, vagy legalábbis logikusnak tűnik, hogy ezt megtegyék. A Kinect már csak ezen lehetőségéből adódóan is tehát képes lesz az ujjak és lábujjak felismerésére és azok mozgásának lekövetésére is.

A Kinect novemberben jelenik meg és 42 000 Ft-ért szerezhetjük majd be, vagy akár egy géppel együtt csomagban is megvehető lesz.

Azóta történt

Előzmények