Killzone 3 - jetpack prezentáció

Némi pletykálkodás után a közelmúltban hivatalosan is megerősítésre került, hogy készül a Killzone harmadik része, ami az eddigiektől is szebb, és az előzetes információk alapján vagy tízszer akkora területekkel rendelkezik, mint elődje. Szeretnénk ebben hinni, és a Guerilla munkásságát ismerve, akár hihetünk is. Egyik újítása a játéknak a jetpack lesz, ami a készítők elmondása szerint egy igazán újszerű élményt jelent majd, és az irányítása sem lesz bonyolult. Alább egy rövid videóban nézhetjük ezt meg.

Azóta történt

Előzmények