Hirdetés

Két új Final Fantasy VII projekt készül mobilokra

A First Soldier egy battle royale alkotás lesz, az Ever Crisis pedig a 7. epizód története mellett az összes mellékág sztoriját is elmeséli.

Hirdetés

A tegnap este tartott State of Play-en megkaptuk a Final Fantasy VII Remake PlayStation 5-ös kiadásának bejelentését, azonban nem ez az egyedüli bejelentés érkezett a sorozatot 7. részét illetően. Mint kiderült, készül két mobilos projekt is, a Final Fantasy VII The First Soldier egy battle royale-nak készül, ebben rengeteg akciót kapunk érdemi történet nélkül. A másik alkotás érdekesebb, a Final Fantasy VII: Ever Crisis az eredeti játék történetét meséli el újra, de mindezek mellett az összes korábbi mellékág sztoriját is végigjátszhatjuk majd (Advent Children, Before Crisis, Crisis Core, Dirge of Cerberus)

Mindkét alkotás Android és iOS rendszerekre lesz elérehető, a First Soldiert elvileg még idén megkapjuk, az Ever Crisis valamikor 2022-ben várható.