Készül egy új Space Jam játék

A Microsoft a közösséggel együtt fejlesztené a programot, év végéig várják az ötleteket.

Pár hónapja már tudjuk, hogy készül a Space Jam: A New Legacy című film, amely az 1996-os eredeti film (nálunk Space Jam – Zűr az űrben futott) folytatása lesz, ezúttal LeBron James főszereplésével. Nemrég kiderült, hogy a Microsoft egy új videojátékot is készít a filmhez, ennek különlegessége pedig az lesz, hogy a közösség, azaz a mi ötleteink alapján készül majd a projekt. Aki szeretné az ötleteit elküldeni, annak annyi a dolga, hogy felkeresse az erre létrehozott oldalt, a koncepció megadása után pedig csak le kell írnunk az ötleteinket.

Mi a hézag hapsikám?

A beküldési határidő december 30., a játék valamikor a nyár folyamán lesz elérhető és egyből bekerül a Game Pass rendszerébe.

Azóta történt