Készül a Rivals 2

Kicsit talán korai a bejelentés, a megjelenés valamikor ugyanis 2024-ben várható.

Dan Fornace anno 2017-ben hozta el nekünk a Rivals of Aether című játékot, amely leginkább a Smash. Bros szériához hasonlítható, nyilván annak látványát ha nem is érte el, így is élvezetes volt sokak számára. Akik egye esetleges folytatásra várnak, azoknak jó hír lehet, hogy a minap kiderült, hogy érkezik a Rivals 2, amelyhez egy rövid trailert is bemutattak számunkra. Ezen látható, hogy látványilag sokat fejlődik majd a program, annak érkezésére azonban várnunk kell még sokat.

A Rivals 2 célplatformjai még nem ismertek, a megjelenés valamikor 2024-ben várható, de pontosabb dátumot még nem kaptunk.