Készül a Dragon Age III?

A tegnapi nap folyamán Mike Laidlaw, a Dragon Age sorozat kreatív igazgatója bejelentette Twitteren, hogy a BioWare csapata végzett a Dragon Age II munkálataival, és mostantól teljes erejükkel a "következő dologra" koncentrálnak. Ez persze sok minden lehet, de több olyan kijelentés, illetve felvetés is elhangzott már, aminek alapján a Dragon Age III készül.

Többek között maga Mike Laidlaw tett erre irányuló megjegyzést, nem sokkal a fenti kijelentését követően Twitteren. Újabb üzenetében azt közölte, hogy nagyon aktívan figyelik a rajongók visszajelzéseit a következő Dragon Age játékkal kapcsolatban, valamint megígérte, hogy ezúttal sokkal többet mutatnak a játékból fejlesztés alatt, mint eddig valaha is tették.

Ezalatt a játék vezető producere, Mark Darrah saját Twitter-oldalán azt jelentette be, hogy bár voltak terveik egy Dragon Age II kiegészítőről, ám időközben újabb lehetőségeik adódtak Dragon Age témában. Ezeket a lehetőségeket csak "Exalted March" néven emlegette, melyben állítólag még DA témájú pólók kiadása is szerepel.

Mark Darrah a BioWare fórumán szintén tett egy bejegyzést, melyben leírta, hogy mostantól az egész csapat figyelmét a Dragon Age jövőjének következő fázisára összpontosítja. És bár ezek a bejegyzések mindegyre egy esetleges Dragon Age III készítését feltételezik, a BioWare eddig még nem tett semmiféle bejelentést ez ügyben.

Addig is, nemrég kiadták a legfrissebb Dragon Age II 1.04 javítást, melynek teljes tartalmát elolvashatjátok a BioWare oldalán.

Azóta történt

Előzmények