Június 27-én érkezik az új PS3 firmware

A Gamepod oldalán mi is beszámoltunk róla, hogy a Sony által PlayStation 3-hoz kiadott legújabb firmware frissítés telepítését követően sok felhasználónak fagyott le olyan szinten a gépe, hogy semmit sem tudott vele kezdeni. A vállalat Twitteren jelentette be a minap, miszerint megtalálták a probléma forrását, ami - elmondásuk szerint - csak a PS3 tulajdonosok kis százalékát érintette.

Később azt is közölték, miszerint a jelenlegi tervek szerint június 27-én (jövő hét szerda) adják ki majd a javított változatot, ami megoldja a problémát. Azoknak a felhasználóknak a gépére, akiknél már telepedett a 4.45-ös firmware, szintén automatikusan felkerül az újabb, tehát nem csak a 4.41-et használók tudnak frissíteni. A Sony elnézést kér minden érintett PlayStation 3 felhasználótól, valamint szeretné megköszönni a megértésüket és türelmüket.

Azóta történt

Előzmények