Június 10-én indul a PS3 3D-s szolgáltatása

Egy ideje már tudjuk, hogy a 3D-s Bravia TV-k tiszteletére a Sony a PS3-mal lehetővé teszi a térhatású játékokat, ezeket június 10-től próbálhatják ki azok, akik letöltik az új firmware-t, ami tartalmazza ezt az újítást. Ezzel együtt néhány játék is elérhetővé válik amivel kipróbálhatjuk a technológiát. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ez egyelőre Japánra és Amerikára vonatkozik, ja és ugye az sem elhanyagolható tényező, hogy mindezek mellé szükségeltetik egy a technológiát támogató TV készülék. Vagyis, ez egy darabig még biztosan nem a nagy tömegek játékszere lesz. Legalábbis nem ebben a formában.

Azóta történt

Előzmények

  • Jön a 3DMark 11

    A Futuremark bemutatta népszerű benchmark programjának következő generációját, ami immár natív DirectX11 támogatással fog megjelenni.

  • Két éven belül a játékok 50%-a 3D-s lesz

    A Ubisoft szerint rendkívül gyorsan fog elterjedni a videójátékok körében a térhatású megjelenítés.

  • E3 - játékok amik biztos ott lesznek

    Bizony közeledik a 2010-es E3, így egyre többször hivatkozunk rá egy-egy hír kapcsán, most arról kaptunk némi infót, hogy miket láthatunk majd biztosan az expón.

  • Megjelent a 3.30-as PS3 firmware!

    Egy hónapon belül már a második frissítés érkezik a Sony konzoljához, de nem kell aggódni, mert ezúttal nem vesznek el semmit, hanem egy új funkcióval gazdagodik a PS3.