Jövő héten bezár a PC Games Marketplace

A Microsoft bejelentette, hogy a következő XBOX360 frissítéssel megszünteti az XBOX.com oldalon található PC Games Marketplace áruházat, valamint augusztus 22-én az összes Games for Windows LIVE rendszerén keresztül árusított játékot visszavonják a kínálatból. Ezt Facebookon közölték a játékosokkal.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az eddig megvásárolt játékaink nem fognak tovább működni, a Games for Windows Marketplace kliens ezután is elérhető lesz, valamint a GFWL DRM-et használó programokat (Pl.: Batman: Arkham City) továbbra is megvásárolhatjuk majd a szoftveren keresztül, ahogyan eddig is. A változás csak az újonnan megjelenő játékokat érinti, azok ugyanis ezentúl nem lesznek megvásárolhatók a Games for Windows Marketplace kínálatában.

Aki kíváncsi, az elolvashatja a Microsoft által elindított F.A.Q. oldalt, ahol a leggyakrabban ismétlődő kérdésekre kaphatunk választ. Mindenesetre elképzelhető, hogy hamarosan bejelentik a GFWL utódjául szolgáló rendszert, de addig is, akinek vannak még elköltetlen pontjai, az használja fel őket augusztus 22-ig, hogy ne vesszenek kárba.

Azóta történt

Előzmények