Jövő év elején jelenik meg PC-re a Rise of the Tomb Raider

Amikor a tavalyi E3-on bejelentették a Rise of the Tomb Raider című játékot, sokan kiakadtak, ugyanis egy jó ideig úgy tűnt, hogy kizárólag Xbox One-ra jelenik meg a 2013-as reboot folytatása. Később aztán szerencsére leleplezték, hogy csak ideiglenes exkluzivitásról van szó, és érkezik majd a játék PC-re, és valószínűleg PlayStation 4 konzolra is, de hogy mikor, azt nem jelentették be.

Sokan azt tippelték, hogy körülbelül egy éves exkluzivitásról van szó, ez pedig a minapi bejelentés alapján tényleg így történik. A Square bejelentette ugyanis, hogy a Rise of the Tomb Raider PlayStation 4 kiadására 2016. év végén lehet számítani, míg a PC-s verzió valamikor 2016. elején érkezik, egyelőre kizárólag Windows 10 rendszer alá. További részleteket egyelőre nem tudni, így jelenleg azt is homály fedi, hogy a Pc-s, és PS4 kiadás mivel lesz majd több, mint az idén november 10-én érkező Xbox One és Xbox 360 kiadás

Azóta történt

Előzmények