Journey to the Savage Planet - Megjelent a Switch kiadás

A PC-s és nagygépes változatok után végre megkaptuk a Nintendo konzoljára fejlesztett verziót.

A Typhoon Studios idén januárban hozták el nekünk PC-re, Xbox One-ra, valamint PlayStation 4-re a Journey to the Savage Planet című alkotást, amelyről már korábban szó volt, hogy érkezik Nintendo Switch-re is. A fejlesztők mindeddig nem beszéltek arról, hogy mikor várható az új változat, azonban végül a semmiből jött a hír és egyből meg is jelent május 21-én az új verzió digitális kiadása.

Akik a dobozos változatot preferálják, azoknak még várnunk kell, ugyanis arra kicsivel több mint egy hónapot, június 25-ig kell várni.