Jön a Batman: Arkham Knight első kiegészítője

Míg a konzolosok egyre több órát töltenek el az Arkham Knight világában kalandozva, addig a PC-s tábor továbbra is a javításokra vár, és reménykedik benne, hogy egy-egy új patch nem rontja el még jobban a játékot. Időközben a Warner és a Rocksteady bejelentették, hogy napokon belül megvásárolható lesz az első sztori DLC, amelyben már Batgirl is irányítható lesz.

Batgirl: A Matter of Family című kiegészítő július 21-től lesz elérhető, azonban azok, akik megvásárolták a Season Pass-t, már július 14-től belevághatnak Batgirl előzménytörténetébe.

A játék PC-s kiadását egyébként tovább javítgatják, azonban a fejlesztőkhöz közeli névtelen források szerint akár az év végéig is kitarthat, míg rendbehozzák a játékot. Ez természetesen továbbra sem tetszik azoknak, akik emiatt nem tudnak rendesen játszani, főleg hogy kiderült, a Warner már közel egy éve tudott a problémákról.

Azóta történt

Előzmények