John Romero: a PC győz, a VR értelmetlen

John Romero neve egy időben egyet jelentett az igényes videojátékokkal: az aranykorban az id Software-nél dolgozó designer olyan programok létrehozásáért volt felelős, mint a Wolfenstein 3D, a Doom, vagy a Quake, azonban a vállalattal való szakítása nem csak a céget, de őt is megviselte. Daikatana címre keresztelt videojátékának kiadása után (amely egyike az ipar legismertebb bukásainak) főképp befektetéseiből él, de mindig örömmel válaszol az újságírók kérdéseire, ahogyan azt tette pár napja is.

John RomeroJohn Romero és a többiek az id aranykorában, az 1990-es évek elején.

Elmondása szerint a PC-s játékipar már azelőtt megnyerte ezt a generációt, mielőtt elkezdődött volna. Konzolokon ott vannak a gyönyörűbbnél gyönyörűbb videojátékok, azonban vagyonokba kerül őket megvásárolni és akkor a DLC csomagokról, különböző előfizetésekről még nem is beszéltünk, ráadásul a minőségről csak a vételi ár kifizetése után tudunk meggyőződni. PC-n pedig ott van a milliónyi free 2 play cím, valamint a Steam, ahol az ember erőfeszítés nélkül akár öt dollárért vásárolhat minőségi játékokat – szerinte lehetetlen, hogy ezt a konzolgyártók, és az azokra fejlesztő stúdiók még nem vették észre. Ráadásul, ha a PC belassul, az ember elmegy a boltba, vesz hozzá egy-két alkatrészt, és kész, míg a konzolok esetében ugyanúgy ki kell várnia a következő generációt.

John RomeroRomero a Daikatana fejlesztése közben

A free 2 play fogalmával rengeteget foglalkozott: szerinte a normálisan kidolgozott modell lehet az ipar jövője. Ahogy annak idején a Doomnál és a Quake-nél: a játékos kipróbálja, nyüstöli a terméket, látja, hogy mennyire jön be neki, és végül, ha elégedett, akkor vásárol, vagyis a képletben senki sincs átverve, nem úgy, mint mostanság. Szerinte ez a jövő: a leendő vásárlók szórakoznak, és amennyiben az adott produktum elnyeri a tetszésüket, pénzt költenek rá. Persze ez a nagyobb kiadók és fejlesztők számára nem szimpatikus: a milliós költségvetések és a tízmilliós reklámkampányok idején persze, hogy senki nem akarja, hogy egy játékos utólag döntsön. Romero szerint ebbe a felfogásba már számtalan stúdió és kiadó belebukott és jó pár még bele is fog bukni.

John Romero megkomolyodva.
John Romero, immáron megkomolyodva.

Beszélt még a virtuális valóságról is, amely az Oculus Riftnek köszönhetően most aranykorát éri és amelynek szerinte nagyobb a füstje, mint a lángja. Az internet elterjedése előtt őt és társait számtalanszor hívták nagyszerű ötleteket szemrevételezni – milliónyi zseniális, tényleg forradalmi ötletet látott, amiből aztán a kutya nem kért. Szerinte a VR őrületnek is komoly sansza van arra, hogy egy nagy lehetőség legyen, amely tulajdonképpen senkit sem érdekel majd, elvégre a virtuális tér egy dolog (megfejelve megfelelő eszközökkel, például egy mozgáskövető cockpittel), de hétköznapi használatra szerinte macerás és felesleges.

Azóta történt

Előzmények