Ismét mozgásban a Crash Bandicoot: On the Run (Mobil)

Megjelenési dátumot továbbra sem kaptunk, miközben egyes keleti régiókban már hosszú ideje elérhető a játék.

Október elején jelent meg a Crash Bandicoot 4: It's About Time című játék PlayStation 4-re és Xbox One-ra, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy készül egy mobilos mellékág is, amely a Crash Bandicoot: On the Run címet kapta. Az első ránézésre Temple Run klónnak tűnő alkotás egyes keleti régiókban már elérhető, a nyugati kiadásra azonban még várni kell. Addig is az IGN-nek köszönhetően egy újabb gameplay videót kaptunk a projektről, ezt nézhetitek meg lentebb.

A Crash Bandicoot On the Run Android és iOS rendszerekre érkezik 2021. tavaszán és bár hivatalos dátumot még nem kaptunk, egy kiszivárgott felvétel szerint március 25. lesz a nagy nap.