Ingyenesek lesznek a Halo 5: Guardians DLC pályái

Az Xbox One konzolok tulajdonosainak a Forza Motorsport 6, és a Gears of War új része mellet minden bizonnyal a Halo 5: Guardians az egyik legjobban várt exkluzív címük. Az előzetes információk szerint a napokon belül induló E3-on mindegyik játékról láthatóak lesznek majd újdonságok, de a Game Informer júliusi számának központi témája a Halo 5, így néhány újdonságra is fény derült.

Korábban volt már róla pletyka, de most már hivatalos, két főszereplője lesz az új résznek. A történet egy pontján a Master Chiefet üldöző Spartan Locke is irányítható lesz, az előzetes információk szerint pedig nem csak egy egyszerű vadászt fog alakítani, hanem fontos része lesz a történteknek. A Halo 5 egyik újdonsága, hogy kapni fognak a rajongók két darab 4 fős Spartan csapatot, így a kooperatív játékmenet is új szintre kerül. Szerencsére sikerült továbbfejleszteni a csapat alapú játékot is, ugyanis a korábbi részektől eltérően már akár játék közben is csatlakozhatnak hozzánk a társaink, nem kell a küldetést újraindítani akkor ha valaki velünk szeretne játszani.

Természetesen a több játékos nehezebben legyőzhető ellenfeleket is eredményez, de ha valaki kilép, akkor a nehézségi szint visszaáll az eredetire. További újdonság, hogy az online kooperatív játékhoz nem lesz szükséges Xbox Live Gold előfizetés.

A Halo játékok egyik legfontosabb része természetesen továbbra is a többszereplős játékmód marad, amely szerencsére az új epizóddal is fejlődik, nem is keveset. Konkrétumokat az E3-on kapunk majd, de azt már most tudni lehet, hogy teljesen új szintre emelik a fejlesztők a multiplayer élményt. Ehhez pedig hozzájön olyan meglepő újdonság is, miszerint premierkor 20 pályán harcolhatnak majd egymás ellen a játékosok, de ha ez egy idő után már kevésnek tűnik, akkor a 2016 júniusáig érkező 15 DLC pálya minden bizonnyal kibővíti majd a játékidőt.

Érdekesség, hogy a Game Informer szerint a 343 Industries meglépi azt, amelyet mostanában egyik nagyobb cég sem mer, ugyanis az összes DLC teljesen ingyenesen lesz beszerezhető, vagyis egy új pályáért sem kell majd fizetni, így a Halo 5: Guardians nem fog kapni Season Pass-t sem.

Azóta történt

Előzmények