Hirdetés

Ingyenes verziót kap a FINAL FANTASY CRYSTAL CHRONICLES Remastered Edition

Térítésmentesen érkezik a LITE verzió, amelyben az első három pályában kapunk betekintést.

Hirdetés

A Square Enix Ltd. bejelentette, hogy a sokak által kedvelt akció-RPG várva várt felfrissített verziója, a FINAL FANTASY CRYSTAL CHRONICLES Remastered Edition egy ingyenes FINAL FANTASY CRYSTAL CHRONICLES Remastered Edition Lite demó verzióban is elérhető lesz.

A LITE kiadás keretében a kalandorok belevághatnak a játék első három pályába egyedül, vagy az interneten keresztül akár másokkal együtt a cross-play támogatásnak köszönhetően. Emellett a teljes verzióval rendelkezők többjátékos meneteket hostolhatnak mások számára, hogy egy teljes négy fős csapattal verekedjék át magukat a 13 pályáján a játék csupán egyetlen példányával. A FINAL FANTASY CRYSTAL CHRONICLES Remastered Edition Lite mentése átvihető a teljes játékba, így a játékosok onnan folytathatják kalandjukat, ahol abbahagyták.

Bemutatkoztak továbbá az augusztus 27-én érkező játék újdonságai is, amik még emlékezetesebbé teszik majd kalandjaidat. Az új ’Mimic’ funkció mellett, amivel a játékosok magukra ölthetik az útjuk során megismert karakterek külsejét, az alábbi lehetőségek várnak még rájuk:

  • Gyors csevegés: Az új taktikus parancsokkal egyszerű szöveges instrukciókat adhatnak csapattársaiknak az internetes játék során.
  • Varázsidőzítő: Az új Timer mechanika segít a játékosoknak szinkronizálni és egyesíteni varázslataikat, hogy teljesen erejükkel csapjanak le ellenfeleikre.
  • UI javítások: A megnövelt alapanyag tárhellyel kalandjaid jóval gondtalanabbak lesznek, az új minitérképpel pedig jobb taktikai rálátásod lehet környezetedre.
  • További nehézségi fokozatok: A fő szcenárió teljesítését követően a bátor kalandorok számára még nehezebb pályák várnak elérhetővé, mint a Mine of Cathuriges, mely számos új kihívást és pusztító ellenfelet tartogat. Ezek a kihívást jelentő plusz pályák kizárólag a FINAL FANTASY CRYSTAL CHRONICLES Remastered Edition teljes változatában érhetők el.
  • Frissített zenék: Több, mint 50 kifejezetten a játékhoz újrakomponált zene az eredeti játék zeneszerzője, Kumi Tanioka közreműködésével, köztük a közkedvelt Sound of the Wind és Starry Moonlit Night számok újravett változataival.
  • Kapcsolódó cégek: