Ingyen nézhetjük majd a BlizzCont

A szervezők kukázták a Virtual Ticket rendszert, a teljes show-t az összes interjúval és bejelentéssel térítésmentesen tekinthetjük majd meg.

Az idei évet többek között videojátékos szempontból is jól megkavarta a koronavírus járvány, a veszély miatt a legtöbb gamer esemény elmaradt és online formában zajlott le. A Blizzard már korábban bejelentette, hogy a BlizzConjukat is elhalasztják, azonban meglepő módon az nem idén, hanem jövő év elején kerül megrendezésre. A minap érkezett egy friss hír, miszerint a jövő év eleji eseményt (Amelynek helyszínére nyilván senki nem utazhat ki ezúttal) bárki ingyen és bérmentve megtekintheti, ugyanis eltörölték a Virtual Ticket rendszert, így minden előzetes, bejelentés és interjú a teljes nagyközönség számára megtekinthető lesz.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy a korábban a jegyek mellé járó kisebb-nagyobb meglepetések/ajándékok külön megvásárolhatóak lesznek-e, vélhetőleg erről később kapunk felvilágosítást. A BlizzCon a jelenlegi tervek szerint 2021. február 19-20. között kerül megrendezésre.